Sokszor olyan egyedül érzem magam. Mintha nem érdekelne senkit hogy mi van velem. Tegnap ültem a téren az iskola előtt és néztem az elhaladó embereket. Elég furcsa érzés egy tömeg közepén magányosnak lenni. Az új osztályból szinte senkit nem ismerek. Kivéve a legjobb barátnőm. De ő sem volt velem. Egy másik lánnyal beszélgetett. Nem lóghatok mindig a kettejük nyakán, úgysem volt akkor közös téma. Nem érdekelnek a tuc-tuc zenék, a ruhák, a telefonok. Ez van. Én már csak ilyen vagyok. Nem fogok megváltozni. Éppen ezért sem leszek valami népszerű a VIVA generáció körében. De nem is érdekel. 

Olyan rossz érzés a magány. Amikor nem tudod kiönteni a szived senkinek. A régi barátaim mind elfoglaltak. Új haverok, suli és suli. Én pedig örülök a boldogságuknak. Nem akarom tönkretenni. Nem szabad önzőnek lenni. Bármennyire is jól esne egy ölelés, egy jó beszélgetés. Addig is írok, rajzolok, filmet nézek, tanulok, tanulok és tanulok. Igyekszem elütni az időmet. Utána pedig majdcsak lesz valami. :-/

Fáradt vagyok. Csak ma két dupla kávét ittam egymás után, tegnap hármat. Tudom hogy nem tesz jót, meg a vérnyomásom, meg a szívem, de nem ez fog megölni. Nem kívánom a kaját sem. Hétközben nem is ebédeltem, ma is levest ettem, meg reggelire kiflit. Meg persze a kávé. 

Fáj a fejem. Ma sem fogok sokat aludni. :S